11. rész

Halihóóó!
Megjöttem, a vártnál kicsit hamarabb!
Nincs különösebb hozzáfűznivalóm a részhez, talán csak annyi, hogy ez egy kicsit hosszabb rész az eddigieknél. Ja és még annyi, hogy aki megnyitja a blogot, az látja, hogy az van kiírva, hogy a 10. rész áprilisban lett közzétéve, de ez nem a jó dátum. Ha megnézitek a facebook csoportot, akkor látjátok, június 14-én(?) raktam ki, aznap, mikor a 10. részt is.
Köszönöm a több mint 5000 oldalmegjelenítést és a 11 rendszeres olvasót! Csak így tovább!
Hogy telik a nyaratok? Voltatok már nyaralni?
Nem húzom tovább az időt, jó olvasást, komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel!
Puszi: Little Candy <3


11. rész
"Mi ez már megint?"

~Sara szemszöge~

Becsuktam magam után a fürdőszoba ajtót, s belenéztem a falon lógó tükörbe. A látvány sokkolt, a szemeim körül sötét karikák éktelenkedtek, s szemeimből csak úgy sugárzott a fáradtság. Megmostam az arcom és a fogam, felkapkodtam az előre kikészített ruháimat, majd kimasíroztam a helyiségből. Ahogy megfordultam, aranyos látvány tárult elém. Justin hason feküdt, magához ölelte a halványkék kispárnát, s édesen szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen volt egy halvány sejtésem, hogy az elmúlt napokban nem sokat aludt, részben miattam. Csöndes léptekkel az ablakhoz sétáltam, elhúztam a sötétítőt, épp annyira, hogy Justin-t ne zavarja az alvásban, majd az elém táruló látványt kezdtem el csodálni. Még korán volt, ezért nem közlekedett annyi autó az egyébként forgalmas utakon, így kint is csend honolt, a gondolataim pedig az elmúlt napok eseményei felé terelődtek. Mennyi idegeskedést, fájdalmat elkerülhettem volna, ha nem felejtem el bezárni a szobaajtót. Bár, így végiggondolva, valószínűleg az az elmebeteg megtalálta volna a módját, hogy bejusson, még zárt ajtón keresztül is. Az elrablásom napjára nem emlékszem tisztán, de annyi rémlik, hogy nagy sikítozások közepette tuszkoltak be egy sötétített ablakú, fekete Range Rover-be. Az utolsó emlékem, hogy Justin nevét kiabálom, majd nem látok, nem hallok semmit. Innentől pedig nem ugrik be semmi, teljes képszakadás. Így utólag visszagondolva, érdekes, hogy senki nem hallotta a sikoltozásom, hisz a szállodában több száz ember dolgozik, és én sem vagyok túlzottan halk. Mindegy, a tényeken ez már nem változtat, s az elmúlt napok eseményei már csak rossz emlékek maradnak, amit valószínűleg sosem fogok tudni teljesen kiűzni az elmémből. Tudtam, hogy nem fogok a nap minden percében a történtekre gondolni, de néha elő fog ugrani egy emlékkép, amely majd egy pillanatra ismét össze fogja zavarni az amúgy is labilis lelki állapotomat. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy a családom-bár anyáék még nem tudnak róla-s Justin is minden erejével azon lesz, hogy jobban érezzem magam, és túltegyem magam a szörnyűségeken.
A hátam mögül motoszkálás hallatszott, s mire megfordultam volna, két erős kar fonódott a derekam köré. A gyönyörű, gesztenyebarna szempár fogva tartotta az enyémet, majd lassan közelebb hajolva lágy csókot lehelt ajkaimra. Miután elhúzódott, megvillantotta kisfiús mosolyát, majd arca abban a pillanatban komorrá is vált.
- Mi a baj?- biztattam mosolyogva, s megsimítottam enyhén borostás arcát.
- Semmi- rázta meg a fejét.- Min gondolkoztál?
- Csak az elmúlt napokon- vontam meg a vállam.-De rendben vagyok-villantottam felé egy magabiztos mosolyt.
-Ennek örülök- húzott közelebb magához.
Rövid társalgásunkat néhány perc csönd követte, de ez nem az tipikus "kínos csend" volt. Mindketten saját gondolatainkba merültünk, de ez kellett ahhoz, hogy átértékeljük az egymás nélkül töltött néhány napot.
- Figyelj Sara-sóhajtott Justin, majd még jobban az ölelésébe vont- Nem szeretném, ha kétség gyötörne a történtekkel kapcsolatban. Nem a te hibád, nem voltál olyan állapotban, hogy megvédd magad, s nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. Senki nem neheztel rád, az elmúlt napok mindenki számára a pokol volt, de a te biztonságod a legfontosabb. Szörnyen gyötört a bűntudat, hogy nem tudtalak megvédeni, de később rájöttem, hogy ha én itt lettem volna azon az estén, akkor nem most, hanem egy másik alkalommal vitte volna véghez a tervét az az elmebeteg. Nem lehetek mindig a sarkadban, de innentől kezdve sokkal jobban fogok figyelni az árulkodó jelekre, s ha bármi gyanúsat észlelsz, kérlek szólj nekem. Nem engedhetem, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Mondandója végére mindkettőnk arcát sós könnycseppek áztatták, s a szobára újra csend szállt. Ismét gondolatainkba merültünk, de most már csak az én halk szipogásom hallatszott. Justin nyugtatóan simogatta a hátam, míg én a mellkasába fúrtam az arcomat. -Kicsim-szólongatott Justin- Ugye nem ijesztettelek meg?

-Nem, dehogy- törölgettem a szemem- Jól vagyok, és köszönöm, hogy megnyíltál elöttem.
-Szeretlek, Sara!- nézett mélyen a szemembe.
- Én is téged, Justin- mosolyogtam fel rá őszintén, napok óta először.

 A délután semmi említésre méltó dolog nem történt. Többnyire a hotelszobában tartózkodtunk, csak az ebéd erejéig hagytuk el a barátságos helyiséget. Egymást ölelve ültünk az ablak előtt, s az elénk táruló látványt csodáltuk. Az utak már nem hasonlítottak a reggeli, csendes állapotukra, délutánra már ellepték őket a munkából hazafelé igyekvő üzletemberek autói. Hiába nagyváros, azért még itt sem engedhette meg magának minden ember, hogy autót vásárolhasson magának, így a buszok, villamosok is rendesen tömve voltak. A nap még mindig száz ágra sütött, annak ellenére, hogy 8 óra is elmúlt. Furcsa volt, hisz én a londoni időjáráshoz voltam szokva, ahol szinte mindennapos az esőzés, itt viszont még egy csepp eső sem esett, mióta itt vagyunk. Amerika melegebb, s szárazabb mint London, de nem panaszkodok, hisz szeretek az eső monoton hangjára kelni reggelente. Az éjszaka pedig még csodálatosabb volt, mert az utcák, terek, parkok 10 óra után már fényben úsztak. Az utcákat viszont most nem az üzletemberek, hanem a csinosan öltözött, kisminkelt lányok, és a tökéletesen belőtt hajú fiúk lepték el, akik a nagyváros főutcáin lévő szórakozóhelyek felé igyekeztek. A boltok már bezártak, csak néhány italbolt és non-stop üzlet várta még a vevőket ilyen késő este is.
A telefonom rezegni kezdett, elvettem az éjjeli szekrényről, majd mosolyogva nyitottam meg az üzenetet, aminek a feladója anya volt. Miután válaszoltam az sms-re, az órára pillantottam, s kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy éjfél is elmúlt már. Szóltam Justinnak, hogy pár percre birtokba veszem a fürdőt, majd alvós cuccaimat felkapva el is tűntem az ajtó mögött.
A zuhany alá belépve éreztem, hogy mennyire lefárasztott a mai semmittevés, s mivel most a forró víz sem lazított el, így 15 perc alatt végeztem a teendőimmel. Mosolyogva bújtam be az ágyba, Justin egy puszit nyomott a homlokomra, s biztosított, hogy siet, majd ő is eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött.
Nagyon álmos lehettem, hisz már nem éreztem, ahogy Justin befeküdt mellém, mert szemhéjaimra ólom nehezedett, s átadtam magam a békés Álomvilágnak.

Reggel-számomra elég meglepő módon- az eső kopogó, de megnyugtató hangjára ébredtem. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő, de ekkor az engem ölelő karok még szorosabban fonódtak a derekam köré. Kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy még csak 6 óra van, majd a telefonomat visszahelyezve az ágy melletti éjjeliszekrényre fordultam Justin felé. Édesen szuszogott, szája résnyire nyílt, és a komoly erőfeszítések ellenére sem bírtam ki, hogy ne leheljek egy csókot hívogatóan húsos ajkaira. Nyugodt szívvel vettem észre, hogy nem ébredt fel a kis akciómra, majd álmosan hajtottam vissza a fejemet a kispárnára, s merültem ismét gondolataimba. Most viszont kettőnkön, a turnén agyaltam. Olyan hirtelen csöppentem ebbe az egészbe, pedig én nem a hírnévre vágytam, sosem tettem. Kezdődött a szalonban, majd a kávézóban folytatódott, aztán jöttek a veszekedések, s most itt fekszem mellette, de bátran kijelenthetem, hogy sehol nem éreztem még magam ilyen jól ezelőtt. Nem tudom, hogy Justin mikor akarja a nyilvánosságra hozni, hogy mi már egy pár vagyunk, de van egy olyan sejtésem, hogy az esetleges pletykáktól, utálkozóktól, bántó üzenetektől és beszólásoktól szeretne megvédeni. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem bujkálhatunk örökké. A kapcsolatunk egyszer úgyis kitudódik, és talán az segíthet, ha a rajongók nem egy újság címlapjáról értesülnek a hírről, hanem tőlünk tudják meg. Most még sejtésem sincs, hogy mi lesz, de majd beszélek erről a dologról Justinnal és Scooterrel is.
Kalandozásomat Justin mocorgása zavarta meg, majd pár pillanat múlva kinyitotta gesztenyebarna íriszeit, s miközben szemeit tanulmányoztam, ő addig a hajammal játszott.
 - Jó reggelt!- köszönt reggeli rekedtes hangján.
 - Szia!- suttogtam mosolyogva- Hogy aludtál?
 - Egész jól.
 - Mihez van ma kedved?- kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
 - Kora délután van egy koncertem, aztán a tied vagyok. Viszont nem hagylak egyedül, míg távol vagyok. Nem történhet meg még egyszer a múltkori eset, úgyhogy jössz velünk a koncert helyszínére.
- Rendben, akkor kikészítem a ruháimat- pattantam fel izgalommal, amit Justin mosolyogva nyugtázott.

Miután végeztem, elhagytam a gardróbot, majd az asztalra pillantva egy kis cetlit véltem felfedezni, amin Justin rendezett kézírása virított. Azt üzente, hogy ha végeztem, menjek le az ebédlőbe, a csapat ott van egy kis megbeszélés erejéig a koncerttel kapcsolatban.
Már épp zártam volna be az ajtót, amikor megláttam a hatalmas franciaágyon a mai újságot. Mivel az elmúlt napok nem voltak a legkellemesebbek számomra, ezért a legfrissebb híreket sem tudtam nyomon követni.
Érdeklődve foglaltam helyet az ágy szélén, s lapoztam bele az újságba. Az első oldalon Kesha virított kék hajkoronával, a másodikon az Union J turnéállomásai voltak feltűntetve, majd átlapoztam a harmadik oldalra, s ekkor kiesett az újság a kezemből. Hitetlenül, kikerekedett szemekkel bámultam a fotót, s a hozzátartozó rövid szöveget. Pár perc kellett, mire felfogtam az olvasottakat és látottakat, majd az arcomat a tenyerembe temetve kezdtem zokogni.
Mi ez már megint?